#3-as metró


Oroszok kocsikat kínálnak a 3-as metróra

Orosz társaság, a Metrovagonmash is érdeklődik a 3-as metró szerelvényeinek tervezett felújítása, illetve a kocsik beszerzése iránt – írta a Népszabadság. A cég a lap szerint a BKV egyik korábbi vezetőjét kérte fel a kapcsolatfelvételre.

hvg.hu

Újra jár a 3-as metró

A Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között pótlóbuszok szállították az utasokat. A forgalom fél négy körül helyreállt.

MTI

Megvan, miért füstölt ma is a 3-as metró

Egy tűzoltópatron indokolatlan működése okozott füstöt hétfő délután a 3-as metró vonalán. A tűzoltóság sem állapított meg tűzesetet a helyszínen - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

MTI


Felújított orosz kocsik jönnek a 3-as metróra?

Az Index szerint a főpolgármester mentességet kért nyáron a közbeszerzési törvény hatálya alól a fejlesztési minisztertől a 3-as metró járműparkjának modernizációjára, de nem kapott. Ezért most nyílt közbeszerzés lesz a metrókocsik felújítására – mondta a hírportálnak Tarlós István, aki szerint neki mindegy, ki újítja fel a kocsikat, lényeg, hogy minél hamarabb tegye.

hvg.hu



Füstölt a metró a Nyugatinál

Műszaki hiba miatt nem járt egy szakaszon a 3-as metró – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A HavariaPress szerint füstölt a szerelvény.

hvg.hu



Lerobbant a kék metró

Műszaki okok miatt nem járt a 3-as metró a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között. A forgalom este háromnegyed kilenckor helyreállt.

hvg.hu







Rosszul lett egy utas a 3-as metrón

Pótlóbuszok szállítják az utasokat a 3-as metró Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest állomás közötti szakaszán szerda délután - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.

MTI

Hétfőn leállt, kedden füstölt a 3-as metró

A héten több kisebb műszaki probléma is történt a 3-as metrón, hétfő este az egyik szerelvény percekig állt az alagútban, kedd reggel pedig a Ferenciek terénél volt füst, ezért rövid ideig pótlóbuszok jártak a vonalon – idézte fel az MR1-Kossuth Rádió. A 3-as metró felújítására már kiírták a tendert, az egyik legnagyobb fővárosi rekonstrukciós munka 2016-ban kezdődhet.

hvg.hu